Törökőr közlekedését jelentősen javítani lehetne a határán haladó vasút fejlesztésével. Ennek több eleme van:
– Zugló vasútállomáson egy új vasúti lejárat kialakítása a Szugló utca vonalában. Ezáltal csökkenne a gyaloglandó távolság a vasúthoz, rövidülne a Nyugati felé az összes utazással töltött idő.
– Új vasúti megálló a Kerpesi útnál. Ezáltal lenne átszállás a 2es metróra, illetve a környék lakosai is új belvárosi kapcsolatot kapnának.
– a környező csomópontok B+R-es fejlesztése, amivel a környék tömegközlekedéssel (főképp belvárosi irányú) nem igazán jól feltárt területeit közelebb hozzuk a gerincvonalakhoz.
A troliközlekedés fejlesztése útvonalváltoztatás tekintetében nem indokolt, sem a területen található több utca szűk keresztmetszete miatt, sem a távolságok miatt (lágy közlekedéssel is max. 10 percen belüli eljutási lehetőség áll fenn a legközelebbi nagyobb csomópontig); azonban a járatok sűrűségét érdemes lenne felülvizsgálni, mivel a 77-es jelenlegi 12 perces napközbeni és 20 perces esti követése a járatot nem teszi vonzóvá. Érdemes megvizsgálni a sűrűbb, de szólós üzemmód lehetőségét. De ezt leginkább utasszámlálási adatok alapján lehet pontosan megmondani, aminek sajnos nem vagyok birtokában
“– Zugló vasútállomáson egy új vasúti lejárat kialakítása a Szugló utca vonalában. Ezáltal csökkenne a gyaloglandó távolság a vasúthoz, rövidülne a Nyugati felé az összes utazással töltött idő.”
Ez jó ötlet!
Kellene a peron másik oldaláról is fel-lejáró
“– Új vasúti megálló a Kerepesi útnál. Ezáltal lenne átszállás a 2es metróra, illetve a környék lakosai is új belvárosi kapcsolatot kapnának.”
Szerintem nem jó ötlet, mert 1. messze van a metróállomástól, 2. Növekedne a vasúti menetidő.
Új belvárosi kapcsolatnak: Tömegközlekedést a Dózsa György útra, legalább a Damjanich utcáig.